TIT Kalmár László matematika verseny

Pedagógusaink tehetséggondozó munkája nyomán számos tanulmányi versenyre készítjük fel tanulóinkat, hogy minél szélesebb körben próbálhassák ki magukat.
A matematika iránt érdeklődő 3. 4. évfolyamos gyerekeink például – a levelezős és internetes matematikai versenyeken kívül – a TIT által szervezett, nagyon rangos Kalmár László matematika versenyen is eredményesen indulnak minden évben. Felkészítésüket a tanórákon kívül, matematikai szakkörön is segítjük.
A verseny három fordulóból áll. Első, iskolai fordulóját február 8-án rendeztük meg, 14 harmadikos és 8 negyedik évfolyamos tanuló részvételével. Közülük 4 tanuló dolgozata sikerült olyan szinten, hogy továbbküldhettük, és ezzel esélyt kaptak a megyei döntőn való részvételre.
Kárpáti Zsófia 3. a
Krasznai Krisztián 3. b
Radvánszky Ármin 3. a
Vavrovics Ádám 3. b
Kívánunk nekik további sikeres felkészülést, hogy a március 4-én megrendezésre kerülő megyei döntőn is helyt tudjanak állni, és büszkélkedhessünk olyan szép eredménnyel, mint 2012-ben, amikor iskolánk egyik tanulója megyei első helyezett lett.

Baumann Zsuzsanna

Hozzászólások lezárva.